2. Bejegyzés

Kedves Naplóm!

Gondoltam írok pár sort mielőtt még elindulnék, az új lakásomba... Szóval! Itt ülök egy hatalmas dobozon. Mellettem még több doboz + egy bőrönd. Igazából az a "még több doboz" össz-vissz kettő de végül is az sem kevés. Viszem a ruháimat, pár könyvet, és PC játékot. Na meg ugye ehhez hozzá tartozik, hogy a Notebook-om is jön velem. Az egyik unokatesóm csinált most is rólam egy képet. Ha elő lesz hivatva beragasztom azt is. Na akkor! Éppenséggel késő ősz révén egy belebújós pulcsi és egy farmer van rajtam. Semmi extra. Most kivételesen kicsíptem magam, mert még egy rövidebb műszempillát is ragasztottam.

Keresztanya mondta, hogy csak holnap mehetek mert még nem adták ki a papírjaimat a suliba. Mindig is utáltam azt a helyet! Jajj az én drága kedves iskolám! Szóval a suli! persze, hogy még most is szívatni akar! Hát úgy látom időm mint a tenger... Egy kicsit bár fáj... Kivel legyek őszinte ha nem egy könyvvel? Tök logikus! Szóval elmesélem csak neked! (érezd magad megtisztelve) hogy mi történt tegnap: az utolsó itt töltött sulis napomon.

Reggel szokásosan 6 órakor keltem. Fogmosás, mosdás, smink, haj, ruha és go a suliba. Nem akartam, hogy tudják, de valahogy csak kitudódott, hogy elmegyek a suliból... Mikor bementem a terembe nem sejtettem semmit úgyhogy szépen elfoglaltam a 4. padsorban a helyemet ahol egyedül ülök amúgy. Odajött hozzám az osztályomból egy lány... Aki egyébként az egyetlen akivel néha beszélgetek, de nem vagyunk barátnők vagy ilyesmi. Szóval odajött a lány: Lara Clarke.
- Heidi! Igaz, hogy elmész a suliból? - kérdezte meg kissé szomorkásan
Köpni-nyelni nem tudtam?  Hogy a faszba tudták ezt meg? Csak válaszolni kellene mert most egy csomóan minket néznek.
- Igen - erőltettem egy mosolyt az arcomra - megyek Londonba!
Nem szólt semmit csak bólintott majd visszament a helyére, és elkezdte nyomkodni a telefonját.
Nagy vihorászást hallottam a háttérben. Megfordultam. A hátam mögött ült az a két lány akik konkrétan megkeserítik az életemet. Volt, hogy nyakon öntöttek egy felmosónyi vízzel, vagy éppenséggel festéket raktak a székemre. Nem tudom miért mindig engem néznek ki maguknak. Mondanám, hogy azért mert félénk vagyok... De az igazság az, hogy mindig visszaszólok ha hozzám szólnak. Minden beszólásra kitalálok valami epés választ... Attól, hogy nem balhézok, hanem egyedül elvagyok nem jelenti azt hogy egy "ne bánts virág" volnék... A két lány becses neve Halleri Jenkins, és Maya Michaelson.
- Gond van? - néztem lenézően rájuk
- Áh nincs. Csak éppenséggel arról beszélgettünk, hogy hogyan bírtad ki eddig? - nevetett Halleri amire Maya is felvihogott
- Hát igen... Ezen én is nagyon csodálkozom, ugyanis veletek 2 év nem semmi! - vigyorogtam
Nem válaszoltak csak fogták és leültek a helyükre.

Itt egy kép róluk. Szinte ugyan olyanok. Mintha testvérek lennének. Bal: Maya Jobb: Halleri. Ezzel megúsztam egész napra. Nem szolt hozzám fasz sem.
Órák után elindultam haza de valaki megállított... Leon volt az. A szívem a torkomban dobogott. Mit akarhat? Egyáltalán... Tudja ki vagyok, vagy csak véletlen jött ide? -ezer meg ezer gondolat cikázott a fejemben. Belenéztem kék szemeibe és majdnem elaléltam...
- Te vagy Heili ugye? - mosolygott rám azokkal a kibaszott fehér fogaival
- I-igen. Én vagyok a-az. - dadogtam össze vissza mire ő féloldalas mosolyra húzta a száját és közelebb lépett hozzám.

A szája vészesen közeledett az enyémhez... És mit ne mondjak én is vészesen közeledtem hozzá... OMFG! Most válik valóra az álmom! Ajkai érintették az enyéimet. Megcsókolt... És én... én visszacsókoltam. Azt szokták mondani a csók íze édes... De ez semmilyen nem volt. Se édes se semmi. Azért mosolyogva váltam el ajkaitól... És... vihogás zaja csapta meg a füleimet. Lenézően hátra fordultam Halleriékhez majd vissza Leonhoz.. Aki szintén nevetett

- Látod! Mondtam, hogy bele van esve! - nevetett Halleri

Értetlenül bámultam hol őket hol pedig Leont. Egyszer csak fogta magát a fiú majd odasétált a lányokhoz és átkarolta őket. A szívem szanaszét törött és a darabjai mind ott hevertek körülöttem. Ez volt az a pillanat amikor nem tudtam mit mondani. Csak álltam ott mint egy rakás szerencsétlenség és könnyeztem. Pár perc múlva fogtam magam és pirosló szemekkel indultam haza. 

Otthon... otthon... akármennyire szégyenlem de.... de... 

Nem bírtam ki hogy ne tegyem meg... Lehet, hogy egyszer kiveszem ezt a képet ezért azzal a nyúlós ragasztóval ragasztottam be... De úgy érzem itt kell lennie. Fáj! Fáj belül! Nem úgy volt, hogy ha kint ez van akkor belülről eltűnik a fájdalom? "A macskám volt!" mondom majd ha valaki megkérdezi... Ch.. Ki a picsám kérdezné meg? Utálom ezeket de... Kívül smiley belül fáj, mi? Nem elég egy műszempilla, hogy úgy látszódjon minden a legnagyobb rendben.. Egyszer el fog múlni a fájdalom, és megfogadom sosem csinálok mégegyszer ilyet... Nem vált be. Inkább marad a régi megoldás: 

Azt hittem, hogy ő a tökéletes számom, de tévedni emberi dolog! Járt már így más is... nem csak én! Hol fogok aludni én ma? Már az ágyneműt is lehúztam, hogy keresztanyunak ne kelljen... Alszok az egyik dobozban... Jó az ide! Kíváncsi leszek nagyon az új lakásomra. Remélem csak itt Bristolban vannak ilyen hányadék emberek... Egyre jobb ez az írogatás. Jól elveszi a figyelmem! 

XO: Heidi