7. bejegyzés

Kedves Naplóm!

Szeptember 5.-e van. Borzalmas volt a tegnapom. Írni sem tudtam. Miután átnéztem a Monától kapott anyagot 3.-án este, megfürödtem, majd az ágyamba bújtam, abban a reményben, hogy elalszom. Általában nagyon nincs gondom az alvással. De most az istennek nem akart álom jönni a szememre. Éjfél körül legnagyobb elkeseredésemben bevettem 3 szem altatót, ami meg is hozta a hatását. Elaludtam, kb. 3 percen belül. Kivételesen még álmodtam is. (most a 4.-ei napomat írom le)

"Reggel a nap égető sugaraira nyitottam ki a szememet. Kivánszorogtam az ágyamból, a szekrényemhez léptem. Elővettem egy rózsaszín pörgősebb szoknyát és egy cropp toppot. (álmomban ezt tetszett, ne firtassuk) Felvettem a ruhadarabokat, mellévettem még egy pamut joghurt színű combig érő zoknit, és egy fehér magassarkút. Sminkeltem. Egyszerűen csak a mélyítővonalamat kiemeltem és egy szintén rózsaszín rúzst használtam ajkaimra. A tükörbe végignézve magamon tetszett a végeredmény. Hirtelen megakadt a szemem egy aranyos masnin. Gondolkodás nélkül a hajamba tűztem. Kész is voltam. A táskámat felvettem a földről és kifelé indultam a szobámból. (a táska amúgy krémszínű volt) Kint az étkezőasztalon kávé, narancslé és tea volt egy-egy kancsóba, valamint tükörtojás, kenyér, vaj, virsli, ketchup, mustár és gabonapehely. Három főre volt megterítve. Meg sem lepődve ezen ültem le az egyik helyre és gondolkodás nélkül a kávéért nyúltam. Ekkor valaki hátulról megfogta a kezemet, és megállított:
- Kishölgy! Hányszor mondjam még, hogy nem tesz jót a Koffein? - dorgált a férfi kedvesen
- De Apuuu! Már 16 vagyok és ma még kémia dolgozatot is írunk! - néztem rá kutya szemekkel
Ki akartam jutni ebből az álomból. Nem bírtam ezt a nyálasságot, kedvességet, családiasságot. Szóval ha élnének a szüleim, valahogy így néznék ki? Ilyen lenne a stílusom? Nem tudtam menekülni az álomból. Tűrnöm kellett. Vagyis... igazából álmomban eléggé élveztem ezt a dolgot. Egy átlagos hétköznapom volt. Hirtelen egy nő jelent meg egy szoba ajtajában. Gondolom az anyám. Most veszem csak észre, hogy ez nem is az én lakásom. Ez sokkal nagyobb és valamivel otthonosabb is. (Jó, hogy elsőre feltűnnek dolgok...)
- Szívem, egy kicsit engedj meg neki. Nehéz napja lesz - kérlelte a férfit, mire az elmosolyodott. Csókot váltottak
- De csak egy kis csészével! - rázta mutatóujját fenyegetőn
- Köszi, anya! - nevettem fel jóízűen
Egy aprócska csészét vettem elő, félig öntöttem kávéval, majd 3 kanál cukrot tettem bele és még tejjel is felöntöttem. Normál esetben hánynék... DEEEE nem. Ez igazán ízlett. Gusztustalan.
- Drágám! Kurt mindjárt itt van. Indulj el ne késs! - figyelmeztet anya
Annyira fura ez az álom. Én vagyok én de mégsem tudom irányítani az eseményeket. Mit akar itt Kurt és miért ilyen természetes, hogy jön? Egy aprót bólintottam Anyának, majd az ajtóhoz mentem, ahol pont csengettek. Apa még odakiáltott nekem, hogy jó legyek és, hogy suli után jöjjek haza. Okéé... A bejárati ajtót kinyitva tényleg Kurt-ot találtam magam előtt. Mosolyogva állt előttem:
- Jó reggelt, szépségem! - hajolt közelebb hozzám, majd megcsókolt. Sokkos állapotomban azt sem tudtam mit csináljak. Elhúzódtam tőle. Ezaz! Mégis tudok irányítani! Vagy kezdek ráérezni? Kurt furcsán méreget, mire én tündéri nevetésbe kezdek:
- Ne haragudj, csak... kezdek megőrülni - legyintettem majd megragadva a fiú kezét az iskolába indultunk.
Összegezzük: Szóval én itt lakom ebben a bazi nagy házban (mert tényleg nagyon nagy), anyáékkal, olyan ruhákban járok mint a csillámpónik hercegnője, Kurt a pasim és nem ihatok kávét. Rendben. Még jó, hogy a való életben eddig alig beszéltünk a fiúval. Vajon ha a szüleim élnének akkor is tényleg Londonban laknánk? Ide költöztünk volna, 16 éves koromra?
A sulihoz értünk. Ugyan az az iskola mint a valóságban. Hirtelen azt hallom, hogy valaki a nevemet kiáltja, majd felriadok."

Olyan furcsa érzésem támad. Talán az álom az oka. Az órára nézek: 4:40, újra okosabb lettem. Úgy gondoltam egy kis tej segítene visszaaludnom, hiszen még több órám van felkelésig. Tej? Király, kezdek hasonlítani az álombeli Heidi-hez.
Fújtatva másztam ki a takaróm alól és kimentem a folyosóra. Ami ott fogadott lesokkolt. A villanyt felkapcsolva vettem észre, hogy a lakás fel van dúrva, egy csomó kacatom a földön és az egyik könyvesszekrény is fel van borítva. A szívem hevesen kezd kalapálni és hirtelen a hányinger is rám jön. A torkom fokozatosan hűl, de nem engedem meg magamnak, hogy kidobjam a taccsot. Szemmel láthatóan nincs senki a lakásban. A bejárati ajtóm fel van feszítve. Remegő kezekkel kutatom fel mobilomat, majd tárcsázom a rendőrség számát. Egy unott diszpécser veszi fel a telefont, felveszi az adatokat és közli, hogy nemsokára kiküld egy járőrt. Kissé ideges hangon köszönöm meg mire még hozzáteszi, hogy nyugodjak meg. Kösz, nyugodt vagyok. Fél óra múlva két egyenruhás lép be a lakásomba. Még csak nem is kopogtak, csak beléptek az amúgy is félig nyitott ajtón. Mikor megláttak köszöntek, majd körülnéztek. Én csak topogtam az egyik sarokban. Kávéval kínáltam őket, amit kedélyesen elfogadtak. Harmadjára sikerült csak rácsavarni a kávéfőzőre a kávétartó valaminek a kupakját, de végül csak sikerült. Két tiszta bögrét kotortam elő és megtöltöttem őket koffeinnel. Cukrot és tejszínt tettem a csészék mellé, a tálcára és letettem az ebédlő asztalra. Nem sokkal később leültek az asztalhoz és inni kezdték az erős nedűt. Mindketten feketén itták. Az egyik egy negyvenes éveiben járó, karakteres arcú férfi volt, míg a másik max 25 lehetett, szőke hosszabb haja volt, és megnyugtatóan mosolygott. Első ránézésre nem mondanám, hogy egy adonisz, de kb. 10 perce ül előttem, és egyre inkább úgy gondolom, nagyon különleges arcszerkezete van. Egyáltalán nem úgy nézett ki mint ahogy egy rendőrnek kéne. Kezdve a bokáig felhajtott rendőrnadrágjával. Gondolatmenetemből az idősebb férfi hangja szakított ki:
- Hölgyem, elég nagyok itt a károk. Úgy néz ki a helyszín, mintha egy vad éjszaka maradványai lennének - köszörülte meg a torkát, mire én kissé bizonytalanná váltam
- Biztosíthatom róla, hogy itt utoljára max az ex tulaj csinált bulit... de azt sem hiszem mert 80 éves volt - mosolyodtam el félénken. A 40-es férfi (akit nevezzünk 'A'-nak) komor arccal figyelt továbbra, de a srác (aki lehetne mondjuk 'B') halkan felnevetett
- Hogy nem vette észre a betörést? - tette fel a következő kérdést A mit sem foglalkozva B-vel
- Nehezen tudok elaludni, ezért néha elalvás előtt bekapok egy-két altatót. Az orvosom javaslatára... természetesen - tettem gyorsan hozzá - a pirulák elég mély alvásra sarkallnak. - adtam meg a választ
- Értem. Reggel ideküldök magáért egy kollégát, aki majd beviszi önt az Örsre feljelentést tenni - állt fel az asztaltól A, B pedig követte
- Rendben köszönöm. Rendet csinálhatok? - kérdeztem
- Igen, amit kellett leírtunk - indultak kifelé, de B még visszanézett
- Nehogy megvágd a kezed! - kacsintott mosolyogva, mire én ösztönösen visszamosolyogtam.
Visszaaludni már semmi esélyem nem volt, ezért hozzáláttam rendet teremteni. 7 órára fejeztem be a takarítást. Elég sok mindent ki kellett dobni, mert összetörtek dolgok. Érdekes módon, nem vettem észre, hogy eltűnt volna valami. Mi értelme betörni ha nem visznek el semmit? Lehet pár részeg fiatal volt. És én hogy lehetek olyan hülye, hogy fel sem ébredek erre? Magamat sodrom bajba!
10 óra körül csöngettek. Én egész eddig a kanapén ültem, és erre vártam. Felpattantam és szaladtam ajtót nyitni. Legnagyobb meglepetésemre a B számú rendőr állt a küszöb másik oldalán. Mikor meglátott elmosolyodott és megkérdezte, hogy indulhatunk-e. A ház előtt nem állt rendőrautó, értetlenül meredtem a zsarura, aki elnevette magát. Elővett egy kocsikulcsot, majd egy fekete ford-mustang felé irányította. Az autó engedelmesen, egy kattanással és a lámpák fényével jelezte, hogy kinyílt. Besegített az anyósülésre és ő is beült mellém:
- Tudod, nem nagyon bírom a rendőrautót - mosolygott - apám heppje - nevetett fel
- De te is rendőr vagy... vagy nem? - néztem rá furcsán
- Csak ha kedvem tartja. De csak mint segéd. Apám a parancsnok - magyarázta - Amúgy Jamie vagyok - nyújtotta a kezét
- Heidi - nyújtottam én is az enyémet. Kezet ráztunk.
A rendőrségen Jamie-nek köszönhetően gyorsan végeztünk. Feljelentést tettem, kérdeztek még egy két dolgot aztán már jöhettem is ki. A szőke srác aztán visszavezetett a kocsihoz és hazavitt
- Heidi... esetleg meghívhatlak egy italra? - kérdezte kissé bizonytalanul
- Nem iszok - mondtam egyszerűen
- Akkor pénteken vacsi? Enni csak eszel! - vigyorgott, mire egy aprót bólintottam. Csak egy vacsora. Semmi több!

5.-e: A tegnapi nap az igazat megvallva kikészített, de szerencsére a mai napon semmi nem történt. Éjszakára nem mertem altatót bevenni. Az kellene még! Simán megtudnának műteni álmomban. :D Mona tegnap is hozta a házit, de nem volt erőm megcsinálni, ezért inkább ma kezdtem hozzá. Elég sok volt. Csak én lehetek az a szerencsétlen, aki a suliban eltöltött pár nap után beüti a fejét, és nem mehet be órára. Biztosan megvan a tanárok véleménye rólam. Senkinek nem mondtam el azt ami történt, csak keresztanyuéknak. muszáj volt. Tudniuk kellett. Szerencsére nem lettek nagyon idegesek, vagy ha mégis, nem mutatták ki. Annyira neem történt ma seemi, de valamit azért csak írni is kéne, nem? Vagy nem is tudom. Jajj basszus még itt elszórakozom egy kicsit és legalább egy féloldalnyit elkínlódok. Szóval ma tanultam, chateltem Felixxel (neki sem említettem a betörést.. az álmot sem, szóval kb az időjárás volt a téma) Egy dolog ellenben nagyon zavar: nem tudom kiverni Jamie-t a fejemből és alig várom a holnapot. Ez nem jó! Jamie túl öreg hozzám! Egy húszon túli ember nem fogja azt várni, hogy én majd mikor vagyok hajlandó szintet lépni... szinten remélem értitek mit értek... De hát miről is hablatyolok? Hiszen ez csak egy kajálás. Úristen, de amikor a fiú dús, szőke hajára gondok és az igéző szemekre... nyelek egyet. Ennek semmi értelme sincs! Matek! Arra kell most koncentrálnom nem ilyen hasztalan tévelygésekre. Most is inkább a naplóba írok, ahelyett, hogy a többismeretlenes egyenletek felett görnyednék. Melyik másik iskola az ahol már az 5. napon tanulnak? Ez valami borzalmas! De tényleg... mennem kell:( 6.-án jelentkezem, addig is:

XO: Heidi

6. bejegyzés

Kedves Naplóm!

Szeptember 3.

Olyan jó volt, amikor reggel a madarak énekére nyitottam ki szemeimet. Friss levegő illata keringett körülöttem, szinte arra kért táncoljak vele. Felültem és egy mély lélegzetet véve kinyújtóztam. Semmi fáradságot nem éreztem. Egy újabb csodás nap vette kezdetét. Aha, jó  vicc!  Harmadjára nyomtam be a szundit, de még ezután sem volt ínyemre a felkelés. Tudtam, hogyha most nem ülök fel, kilencig biztos nem fogok kilépni a szobámból. Várjunk csak! Hiszen nem is kell suliba mennem. Szent isten, én idióta. Áhhhhhhhhg ilyen nincs - gondoltam. Nyugisan csuktam be a szememet és adtam át magam az álmok világának. Nem álmodtam semmi, vagy ha mégis, akkor kiverte a fejemből a csengő monoton, és végtelen hangja. Elképzelésem sem volt ki lehet az. Lassan vánszorogtam ki a szobámból, az ajtó felé. Ott aztán elfordítottam a kulcsot, és kitártam az előbb említett nyílászárót. Peter állt előttem, Egy pamutnadrágot viselt és Hollister pólót. A kezében két papírpoharat tartott.
- Szia! Hoztam neked k... - nem tudta befejezni, ugyanis hirtelen megszakítva a szemkontaktust lejjebb nézett.
- Óh basszameg! - eszméltem fel hirtelen
- Szívesen - nyalta meg alig észrevehetően szája sarkát a fiú, mire elvörösödtem
De hogy mi is történt? Az, hogy melegem volt, ezért egy bugyiban és egy elég rövid atlétában tértem nyugovóra. Az történt.
- Mit keresel te itt? - mondtam kissé talán hangosabban a kelleténél
- Írtam, hogy jövök. Pontosabban kérdeztem, hogy jöjjek-e de te nem válaszoltál ezért aztán jöttem. Hallgatás beleegyezés - vigyorodott el - de amúgy figyi, ha szeretnéd itt is maradhatunk. Nem vagy túlöltözve? - nézett végig újra rajtam
- Nem vagy te túl bunkó? A kávét köszönöm - vettem el a poharat - Most pedig... Bye, Freilos,до свидания, Sajonara - köszöntem el minden nyelven, majd becsuktam előtte az ajtót. A szobámba mentem és rendesen felöltöztem. Egy fekete cicanadrágot választottam és egy félvállas felsőt. Hmm kényelmes. A konyhába csináltam magamnak reggelit, hogy azzal meg tudjam inni a kapott kávét. Jajj de jó, hogy üres a hűtő - gondoltam. Elővettem két kis szelet kenyeret, sajtkrémet és epret. Kész is a "nem annyira jó, de nem rossz" reggelim. Kép? Kép!

Miután elég hamar sikerült betermelni a művemet, elmostam a tányért, magamhoz vettem egy kis pénzt és vásárolni indultam. Kiléptem az ajtón, és Petert találtam magam előtt. A lépcsőn ült és engem várt. Mikor megpillantott elvigyorodott és elém állt. 

- Felöltöztél - állapította meg - hová megyünk? - indult velem együtt lefelé 

- Én vásárolni. Te.... haza? - kérdeztem

- Vagy veled vásárolni - kacsintott, mire én csak sóhajtottam 

A bolt a lakásomhoz nem volt messze, de nem is volt olyan rossz, hogy velem jött Peter. Legalább segített cipekedni. Vagyis csak ő cipekedett. Társalogtunk az élet nagy dolgairól, és arról, hogy drágább lett a tej. Ja. Amúgy Peternek eredetileg szőke haja van, de azt nem szereti ezért inkább festeti. Imád gördeszkázni, egyszer el is tört egy ugrás közben a lába. Azóta már javított a technikáján. Van egy bátyja és a szülei elváltak. A bátyja amúgy 20 éves. Inkább őt hagytam beszélni. Magamról csak alapdolgokat árultam el. Mégsem ismerem még annyira, hogy megosszam vele a TAJ számom. Mikor a lakásom elé értünk berakta a cuccokat a konyhába, és már távozni is készült. Az igazat megvallva élveztem a társaságát ezért marasztaltam. Elég könnyen rá lehetett venni a dologra. Csináltam pattogatott kukoricát és leültünk megnézni valami filmet. Az akasztófára esett a választásunk. A film maga amúgy kiszámítható volt, de mégis... ez a kézikamerás megoldás nagyon parássá tette. Minden ijesztő résznél felsikkantottam, a mellettem ülő srác pedig kinevetett. Ellenben volt benne egy rész, ahol annyira meglepődötten beijedtem, hogy Peternek ugrottam. Értsd: konkrétan a nyakát átkarolva borultam rá. Ezen a gesztuson ő is meglepődött, de óvatosan elkezdte simogatni a hátamat. Hatott. Nem voltam utána annyira beijedve. Vagy a zavartságom elvette a figyelmemet a filmről... meglehet. Miután vége lett ennek a borzalomnak és összeszedtük a széthullott kukoricát a bejárati ajtóhoz mentünk. A vendég távozik. 

- Tudod... jól éreztem ma magam - mondta még mielőtt kinyithattam volna az ajtót

- Én is jól elvoltam - mosolyodtam el barátságosan

- Ismétlés? - kacsintott

- Ki nem hagynám - nevettem fel, mire ő is nevetni kezdett

Nemtudom miért, de nem tudtam abbahagyni ezt a tevékenységet, és szemmel láthatóan ő sem. Így nevetve, könnyezve nyitottam ki a bejárati ajtót ahol... ahol megláttam Felixet. Éppen akkor fordult rá a lakással szembeni lépcsőre. Felfelé tartott, és ő is meglátott. Aztán a mellettem álló fiút is meglátta. Na ez már nem volt olyan jó, főleg mert konkrétan sírva nevettünk... min is? A semmin. Vártam, hogy egy lenéző pillantás kíséretében megfordul, és elmegy, de nem így történt. Továbbra is folytatta felfelé útját. Még talán gyorsított is a tempón. Mikor elénk ért ránk nézett. Addigra már csak egy kis mosoly bujkált a szánk sarkán. Peter felém fordult, megölelt majd távozott. Őszintén szólva kedves volt tőle, mert én nem tudtam volna hogyan reagálni. Mikor a srác már a látóteremen kívülre esett, Felixre néztem.

- Hát te? - kérdeztem

- Gondoltam unatkozol egyedül a fejeddel... ezért jöttem ide. Bár, mostmár látom, hogy nem unatkoztál. - vigyorodott el, amitől kirázott a hideg 

- Bejössz? - ajánlottam fel - nem túl szerencsés egy lépcsőházban beszélgetni - vontam vállat

- Oké, bemegyek - adta meg (elég könnyen) magát

A szobámba mentünk, ott telepedtünk le a szőnyegemre. Még jó, hogy elég puha. Peter egyébként szürke farmert viselt és kék pólót. Most is rajta volt a fekete keretes szemüvege. Igazán jól mutatott ebben a szerelésben. A haja tökéletesen be volt lőve, még az enyémhez alig nyúltam reggel. Semmi gáz!  

- Szóval, figyelj. Elég sokat gondolkodtam, úgy mindenen, és arra jutottam - kezdte - hogy tökre bejössz meg minden, és esetleg nem lehetne-e folytatni, amit az orvosi szobában elkezdtünk? - mosolygott 5 éves módjára, neked pedig elakadt a szavam

- Khm... - szedtem össze magamat - 3 napja ismerjük egymást. Egy felső megvételén többet gondolkozom, nem hogy egy ilyen dologban.... - nevettem fel kínomban - Nem ismersz, és én sem téged. 3 napja Felix. 3 napja! Ja, és még valami! Mielőtt idejöttem... Mindegy! A lényeg, hogy nem bízom meg az emberekben ilyen könnyen! - fakadtam ki 

- Szóval nem érzel irántam semmit? - mosolyodott el

- Nem érzek eleget. Nem vagyok az a "csapjunk bele, majd lesz valahogy" fajta - rajzoltam nyuszifület a levegőbe

- Megmutatom, hogy nem kell több nap ahhoz, hogy megszeress tárgyakat,dolgokat, és rá fogsz jönni, hogy az embereket is igazán könnyen meg lehet szeretni! - pattant fel hirtelen - Bennem megbízhatsz, sosem ártanék neked! - segített fel engem is - Nem tudom mi volt az előző sulidban, de tuti, hogy nem történne meg itt veled mégegyszer! Ezt garantálom. - fejezte be monológját

- A barátságnál nem ígérek többet. Ja és még valami... ne garantálj olyat amiről nem is tudsz semmit! - lettem egy kicsit ideges 

- Akkor mondd el. - alkudozott

- Soha - szegeztem a földre tekintetemet  

- Soha ne mondd, hogy soha! - kacsintott 

A beszélgetést megszakítottuk, és inkább úgy gondoltuk, főzünk valamit. Ja! Főzünk. Hamar kiderült, hogy egyikünk sem egy konyhatündér. De van egy specialitásom. Kevés dolog is kell hozzá, és tápláló. 12 perc múlva már kész is lett a remekművem. Kiborítottam egy tányérra, raktam hozzá kanalat és kivittem az étkezőbe. 

- Voilá - tettem le a tányért

- Ez... mi is? - kérdezte szórakozottan 

- A specialitásom. - vigyorogtam - 9 perces szarvacska tészta 

- Hozok hozzá kechapot! - emelte fel a hüvelykujját

Miután rányomta a fél flakon szószt, leült és enni kezdtünk. 

- Figyelj! Én tényleg kedvellek! - nézett rám az étkezés közepe táján

- Én is! Na és? A kedvelés még nem "Szerelem" Inkább egyél! - mutattam a tányérra, mire ő lemondóan megrázta a fejét. Éljen! Feladta. - Amúgy is bomlanak utánad a csajok! Kezdve Cintiával. Igazán szép! - kezdtem érvelésbe. Komolyan azt a csajt kellett felhoznom aki majdnem megtépett? 

- Ja. Elég sokan BOMLANAK utánam - emelte ki a szót - De egy idő után ez idegesítővé válik! Tudod mikre képesek? Direkt fellöknek a folyosón! - mesélte, mire kicsit elkomolyodtam - tudom, hogy nem direkt csináltad - nevetett - Hallod, szeretnék mutatni egy helyet. Jössz? - kacsintott 

Elgondolkodtam, hogy menjek-e vagy sem, de úgy gondoltam, csak nem akar megölni ezért vállamat megvonva belementem. Elborult az ég, ezért átöltöztem. Felvettem egy farmert és mellé egy kapucnis pulcsit. Bizonytalanul zártam be magunk mögött az ajtót, és indultam le az utcára. A ház előtt egy grafit szürke kétszemélyes autó állt. Meglepetésemre Felix a zsebéből elővett slusszkulccsal könnyedén kinyitotta. Vonakodva foglaltam helyet a hatalmas bőrülésben. Furdalt a kíváncsiság, hogy hova megyünk, de egy ideig nem mertem megkérdezni. Magam sem értem miért. 

- Basszameg! Hova viszel? - böktem ki végül, mire Felix felnevetett

- Meglepetés. - mondta egyszerűen, egy pillanatra rámnézve

- Oké... - törődtem bele a sorsomba, és inkább kipillantottam az ablakon

A levegő egyre csak hűlt, és egyre sötétebb is lett. Fák közt haladtunk. Gyér volt a forgalom, kb. 5 percenként haladt el mellettünk egy-egy autó. Nem ismertem ezt a környéket. Jobban mondva egyik környéket sem ismerem. Fogalmam sem volt hova tartunk és egyre jobban izgulni kezdtem. Hirtelen a fák eltűntek és egy sivár pusztaság került elém. Egy éles kanyar után Felix lefékezett egy vaskapu előtt. Kiszállt, majd nekem is kinyitotta az ajtót. Megdöbbentem  azon amit láttam. Egy hatalmas elhagyatott épület előtt álltunk. Az ablakai kitörve a falai szürkék. Talán leéghetett a múltban vagy valami hasonló. Megrökönyödve néztem Felixre aki jóízűen felröhögött. 

- Meg fogsz ölni? - kérdeztem visszafojtott hangon

- Mivan? - röhögött fel - dehogy öllek! Gyere - fogta meg a kezemet és húzni kezdett

A vaskapu már fel volt feszítve, ezért könnyen be tudtunk jutni a telekre. Az épület mögé mentünk, egy ajtóhoz. Az ajtó könnyedén nyitva volt, ezért egy szempillantás alatt bent találtam magam az épületben. Dohos penészszag terjengett bent. A kék virágos tapéta omladozott és a padló csempéje is helyenként hiányzott. Rémisztő volt. Tiszta horror story feeling, 

- Mi volt itt régen? - kérdeztem még jobban szorítva a fiú kezét

- Elmegyógyintézet - mondta egyszerűen - mindig ide járok ha magányra vágyom. Mostmár te is jöhetsz amikor akarsz. Járd be, fedezd fel. Jó hely!

Felix megmutatta a földszintet. Be kell vallani, tényleg elég hangulatos ez az egész... Mondjuk nem hiszem, hogy magamba valamikor is ide akarok majd jönni. Egy ideig azon kattogott az agyam, hogy Felix biztosan tervezett dolgokat, hogy miket csinál itt velem, és minden pillanatban vártam, hogy a falhoz szorítson, de szerencsére ez nem történt meg. Egyszerűen csak megmutatta, miközben beszélgettünk. Amúgy tényleg tűz miatt pusztult le az épület. Leégett az egész. Kb. 2 órát lehettünk bent. Eközben az eső is eleredt, de nem ázott be a hely. Tökre jó. Visszasiettünk a kocsihoz, és Felix hazaszállított. Búcsúzóként pedig szorosan megölelt. Olyan ismerős volt ez a parfüm illat, ami a fiúból áradt... de honnan? Nem törődtem ezzel a gondolattal. Elhessegettem, és bementem. A lakásom ajtaja előtt egy vászonszatyrot találtam

Szia. Tudom, hogy egy hétig nem jössz suliba. Itt van a házi. Remélem segítettem. A címedet elkértem az egyik fiútól. Kopogtam, de nem voltál itthon (gondolom). Holnap is jövök. Jobbulást.  - Mona Bell

Mosolyogva olvastam el az üzenetet majd bementem a lakásba. Most itt ülök a konyhában és írok. Hozzá kéne fognom tanulni, mert ha jövőhéten bemegyek tuti nagyon nagy lemaradással indítok. Mona mindent nagyon jól feljegyzett. Tök profin meg volt csinálva az egész. Köszi Mona!

XO: Heidi

 

     

5. Bejegyzés

Kedves Naplóm!

Nem tudom, miért hagytam abba az írást. Komolyan! Nem könyvet írok, hanem naplót vezetek. Nem kell a fordulatnál abbahagyni... MINDEGY. Here I am. Talán minden bejegyzéshez oda kéne írnom a dátumot, hogy mindenki képben legyen. Igen. Ez lesz! Ez jó. De csak a következő fejezettől^^ Szóval, folytassuk:

A csók, nem hiszem, hogy úgy sikerült, ahogy ő tervezte. Nem futottam el, nem téptem ki a hangszálait a száján keresztül idegességembe, amiért lekapott. Egyszerűen csak lesokkoltam, és nem reagáltam. Az istennek sem nyitnám ki a számat. Tudom, hogy megint rábasznék. Életemben egyszer csókolóztam, akkor is átbasztak. Szerintem érthető, miért nem hiszek most neki. Kissé csalódottan vált el tőlem a srác, intett egyet majd elsétált. Hirtelen kaptam észbe, beszaladtam a lakásomba és az ágyamba vetettem magam. Gondolkodtam, hogy megfojtom magam egy párnával, de aztán rájöttem, hogy az lehetetlen, és amúgy is, mivel tegnap volt itt a kereszt szüleim valakije, csekkolni élek-e ezért majd csak kb. csütörtökön jön megint (ugyanis ma kedd van). Csütörtökre több mint valószínű, hogy elkezdenék bomlani, és baromi büdös lennék.. Nem szeretnék büdös lenni.... Mindegy ezt az ötletet elvetettem. Az ablakhoz mentem, majd előhalászva a táskából egy cigarettát, rágyújtottam. Lassan, kiélvezve a pillanatot szívtam el azt a maradék egy szálamat, ami még maradt. Őszintén, itt nem tudom, hogy tudnék másikat venni, ugyanis 18 év alatt lehetetlen egyedül hozzájutni. Egy picike csikket hagytam csupán, amit összenyomva dobtam át a párkányon. Lehet felelőtlenség, ugyanis fejbe is vágatok vele bárkit, és egy szikra segítségével lángra kaphat... na mindegy. Ennek igen csekély az esélye. Megfordultam, és visszasétáltam az ablaktól. Tanulnom kell, ők valamivel előrébb járnak nálam. Mielőtt belekezdhettem volna a tanulásba, felnéztem facebook-ra. Egy pár ember ismerősnek jelölt. Felix, Kurt, Peter, Luis (ők azok akikről írtam is) és még egy pár lány is jelölt: Abbie Young, Becky Silverman, Dorie Hill, Jina Cook és Mona Bell
A profilképük alapján lehet nem olyan borzalmasak. Mondjuk Becky-től egy kicsit féliek... A szőkéktől félek. Eddig az összes szőke "ismerősöm" átbaszott. A laptopomat lecsuktam, majd a könyvek felé telepedtem. Hm... fizika, matek, és angol. A matekot hagytam utoljára, mégiscsak az a legnehezebb... 3 óra alatt megtanultam mindent, ezért a megmaradt szabadidőmben összemontázsoltam egy pár képet, hogy ide be tudjam ragasztani. A lányok vannak rajta, akik bejelöltek. A profil képüket szedtem le a gépemre, és raktam össze.

Annyira nem megy nekem ez a naplóírás, szent isten. Írok-írok és nem haladok sehova sem. És még éhes is vagyok, fasza. Akkor... most én be is fejezem ezt a napot. Holnap megint írok. Megyek csinálok valami kaját magamnak-.- 

Szeptember 2.

Reggel tök frissen ébredtem. Ez fura. Általában olyan kómás vagyok mint egy maszületett kismacska. Rendbe szedtem magam, smink, haj, ruha és már indultam is. Tegnap este amúgy felhívtak kereszt anyuék, hogy minden okés-e. Hát... minden okés. Amúgy a ruhaösszeállításom egész jól sikerült már amennyire sikerülhet azzal a maroknyi ruhával, amivel rendelkezem.  

Amúgy, akármilyen szánalmasnak is tűnök... mi az hogy tűnök? Vagyok! A suliba vezető úton, végig azon imádkoztam, hogy nehogy összetalálkozzak Cintiával... Nem szimpi a csaj, de ez gondolom érthető. Jujj, én feledékeny! Nem is mondtam, hogy ki a padtársam! Mona Bell. Igen, a vörös aki bejelölt faceen is. Amúgy ő az egyetlen, akivel beszéltem az 5 lány közül.Szimpatikus, és nagyon-nagyon tetszik a neve. Mona Bell. Legszívesebben ezt a nevet adnám a gyerekemnek is... De ahhoz az egyik szülőének "Bell" vezetéknevűnek kell lennie. Szent isten, miken nem gondolkodom így 16 évesen. Tökre hülyének érezhettem magam, mire átléptem a suli küszöbét. Sebaj! Lesz ez még így se! Egyenesen a terem felé vettem az irányt. Talán kissé túl sietősen is, ugyanis megint nekiütköztem valakinek. 

- Na baszki! - nyögtem a földön ülve 

- Én is azt mondom - nyúlt felém egy kéz 

- Felix?! Eskü nem direkt csinálom - mentegetőztem nevetve 

- Kár... pedig igazán imponáló volna - vigyorodott el kisfiúsan 

- Aha... - húzattam fel magam - de amúgy... bocsi. Valahogy nem megy nekem ez az odafigyelés - vakartam meg a fejemet

- Bekísérlek a termedbe, nehogy kárt tegyél valaki másba is - karolt át 

Röhögve mentünk be a terembe, ahol csak Peter volt benn és Jina. Peter láttán teljesen elkomolyodtam, és elvörösödtem. Peter vigyorgott, majd a padjától felállva elénk sétált. 

- Hmm... mit csináltok ti itt kettecskén? - nézett rám kissé számonkérőn 

Mégis mit csinálnánk? Ennyire félreérthető?

- Neked ahhoz semmi közöd, tesó! - nevetett fel Felix

- Óh biztos vagy te abban? - kapcsintott, mire Felix elengedett

- Mit csináltatok? - nézett ránk idegesen

- Nyugi, bró! Csak smároltunk! Mivan, ő a húgod? - röhögött fel, engem magához húzva 

Én próbáltam megszólalni, minden erőmmel próbálkoztam. Le voltam sokkolva. Miért hazudik? Jó, félig igaz.. DE én nem csókolóztam vele. Csak ő velem. Valamennyire. Annyira jó volt a tegnap! Nehogy már ennyitől el legyen rontva életem ezen szakasza! 

- Smároltatok? - hüledezett - Igaz ez? - nézett rám reménnyel telt szemeivel. Azokkal a gyönyörű csokoládé szemekkel Peternek kék szeme van, pont mint Leonnak. Leon, aki megcsókolt csak azért, hogy a két szőkeségnél még jobban bevágódjon. Átbaszott, összetört, megsemmisített. Még most is hallom a nevetést. Hárman nevettek... rajtam. Rajtam, Heidy Parkeren. A szürke kisegeren, aki inkább volt fekete bárány mint tömegcikk. Mérges lettem. Mérges lettem azokra a kék szemekre. Miért ismétlem ennyiszer a szavakat? Mégsem tudtam megszólalni. Egyszer csak egy kezet éreztem meg alkaromon. Hátrakaptam a fejemet. Jina fogta az említett testrészt, és kezdett el rángatni. Nem értettem miért. Én nem is figyeltem mi történik, de akkor a két srác egymásnak esett. Felsikítottam. Mi történt? Ennyire elbambultam. Egy idióta hárpia vagyok! Csak a bajt hozom az emberekre. Tennem kell valamit. Nem hagyhatom. Jina is csak riadtan figyelte az eseményeket. Ő sem mozdult. Megértem. Egy kicsit volt magasabb nálam, és természetesen lány. Egy lány nem ugrik oda két fiú közé szétszedni őket. Legalábbis egy normális lány nem. Kitéptem a kezem Jina szorításából és a fiúk felé rugaszkodtam. Jina felordított, hogy hagyjam őket, de nem hallgattam rá. Mikor oda értem a két verekedőhöz megpróbáltam szavakkal leállítani őket, de nem sikerült. Peter épp nekilökte egy padnak Felixet. De Felix is rendesen küldte Peternek... Anyám! Jajj Mamika, ha most hallasz, légyszi állítsd le ezt a két idiótát! Köszi. Nem történt semmi. Pont mint gondoltam. Hirtelen a két fiú közé ugrottam, de Peter kezében már benne volt a lendület, és arcon ütött. Hirtelen megszédültem, majd a földön találtam magam. Az ütés helye égett és nagyon durván lüktetett. Felix üvöltését hallottam, majd Jináét. Úgy éreztem magam mintha a víz alatt lennék. Nem, nem az arcomra kapott ütés miatt (az csak fáj) hanem az erős lendület miatt ahogy a koponyám csattant a terem padlóján. Átadtam magam a sötétségnek. 

Tompa hangokat, és még semmit mondóbb fényeket érzékeltem csupán. Lassan nyitottam ki  a szememet, ugyanis a fény borzalmasan esett. Egy fehér fémágyon feküdtem, körülöttem szintén fekete vitrinek tele gyógyszeres dobozokkal. 

- Felébredtél? Jól vagy? - tette fel sorban a kérdéseket.... Felix?! 

- Nem, még nem vagyok ébren - mosolyodtam el halványan - és.. aszem' jól vagyok. Nem haragszol? - váltottam át megbánós hangra 

- Ugyan! Ha te boldog vagy én is - mosolyodott el - csak... Peter eléggé gyorsan halad a kapcsolataiban... - nézett mélyen a szemembe 

- Nem vagyunk együtt! - rántottam meg a vállamat - ő csókolt meg... - nevettem fel  - de kösz az aggódást - veregettem meg a kezét - egy kérdés: Mi történt? Mi történt miután ez történ? Hány óra van?

- Ez nem egy kérdés volt, de válaszolok, ha aztán én is tehetek fel egy kérdést! - nézett rám - szóval: Miután okosan közénk vetetted magad, és Peter megcsapott a földön landoltál, ahol beütötted a fejedet és kiütötted magad. Jina szólt egy tanárnak, én idehoztalak, aztán már mentem is az igazgatóiba. Osztályfőnökit kaptunk és egy hét eltiltást. Amúgy 11 óra van - mosolyodott el kisfiúsan

- Egy hét eltiltás? - hüledeztem - Annyira idióta vagy - csaptam meg a vállát - amúúúgy.... Ezek szerint több mint 3 óráig ájultan feküdtem? - kérdeztem inkább magamtól mint tőle - Jujj, most látom! Neked kicsattant a szád - kerekedett el a szemem - és ez mind az én hibám! Meg a hülye "nem beszélek" szarságomé! - löktem a párnának a fejem, mire felszisszentem a fájdalomtól. Hát, szép kis púpom van annyi szent 

- Nem vészes - nevetett fel - ellenben a fejed lehet az - jött közelebb, hogy megérintse a buksimat. Megsimította majd megállapította, hogy nagyon hard, hogy mennyire kiemelkedik, mire felnevettem. A fejemről az arcomra csúszott a keze, és mélyen a szemembe nézett. A szája felém közeledett, már csak pár centi volt köztünk. A szívem hevesen dobogni kezdett, a fülem égett, ez jelezte, hogy bizony paprika-vörös vagyok. A fejemet elöntötte egy fura vattacukros köd, aminek köszönhetően csak a száját láttam. A száját ami csak nem hagyta abba a közeledést. Jajj lett volna csak egy kicsit gyorsabb! UGYANIIIS egyszer csak kicsapódott a szoba ajtaja és gondolom az iskoladoki lépett be rajta. Nem zavartatva magát jött oda hozzám. Addigra persze Felix már elugrott tőlem, de csak akkor nem látta meg az előző jelenetet ha nem akarta. Megnézte a fejemet, gondolom nem elsőre, és egy papírt a kezébe véve felírt rá valamit. A mellettem ülő fiúra néztem aki lehajtott fejjel tanulmányozta kezeit. Kínosan néztem fel a nőre, aki végre kibújt a papír mögé, és mosolyogva nézett rám

- Nem fogok hazudni! - kezdte - nagyon csúnya a fejed. Mindenképp menj el az orvosodhoz, hogy onnan elküldjenek egy beutalóval a kórházba. Nem kizárt, hogy az ütés következtében egy vérrög keletkezett az agyadban, ami nyomhatja a koponyádat és ez... Hát... igen - fújta ki a levegőt - ezek az esetek nagytöbbségben halálhoz vezetnek - nevetett fel. Mivan? Ez teljesen normális? 

- Öhm... értem. Az a baj, hogy egy hete költöztem ide és nem hinném, hogy van háziorvosom... - húztam el a számat

- Pedig azt mindenképp meg kéne nézetni még ma... egy pillanat, megkérdezem, bemehetsz-e csak így a kórházba - kapta fel a telefont. Bemehettem. 

- Te! - nézett Felixre - elkíséred, most! - mutatott rám

- Úgy terveztem - forgatta meg a szemét

Eléggé csendben telt az utunk. Egyikőnk sem szólt egy szót sem. Szerintem pont így volt jó. Nem nagyon akartam a bent történtekről beszélni. Nem bízok az emberekben. Benne sem kéne. Mi van ha csak szopat?  Mi van ha csak szívat? Mi van ha úgy járok vele, mint Leonnal. De mégis. Ha nem jön be a nő, gondolkodás nélkül megcsókolom. Milyen egy idióta vagyok én? Egy parkon mentünk keresztül. Egész szép volt. Nem is tudtam, hogy itt van park. Mindig tanul valamit az ember. A fák szép zöldek voltak. Sehol egy kiszáradt bokor, vagy fűcsomó. Minden tökéletesen zöld színű volt. Középen egy kis patak csordogált, amin egy hídon  keresztül lehetett átjutni. Tök ötletes. Feldobja az egészet. Fagyiskocsik, hodtdogosok. Minden ami kell. Hm, ma még nem is ettem. 

- Kérsz egy hotdogot? - nézett rám hirtelen

- Aha - vontam vállat

- Király. Éhen döglök! - röhögött fel, majd elindult a kaja felé. Én egy padra ültem, hogy aztán ott megehessük a kajánkat. Hamar meg is kaptam az adagomat. Hm, nem is tudom mióta nem ettem már ilyet. Miután megkajáltuk, már nem álltunk meg. A kórházban aztán (miután felvették az adataimat) 2 órán keresztül vártuk, hogy valaki végre megröntgenezze a buksimat. 

- Felelsz vagy merszezzünk! - vetette fel az ötletet hirtelen Felix, aki már kb. halálra unta magát

- Nem fogok egy kórházban merszezni! - ellenkezdtem

- Akkor felelsz vagy felelsz? - nézett rám kiskutya szemekkel

- De csak mert elkísértél. Kezdj! - adtam be a derekamat

- Oké. Szóval.... miért költöztél ide? - tette fel a kérdést mire vállat vontam

- Engem is hirtelen ért. Szülinapomra kaptam ezt a hatalmas ajándékot. Nem nagyon bírtam Bristolt. A keresztszüleim pedig tudták ezt. És... itt vagyok. Én jövök! Te itt születtél?

- Bristolból jöttél? Érdekes. De amúgy, nem. Én is csak ide költöztem. 1 éve amúgy, Én voltam az új fiú a 10. osztályban - nevetett - A keresztszüleiddel éltél? 

- Hú Sherlock! Ez aztán a jó eszmefuttatás - ütöttem a vállába - igen velük és az uncsitesóimmal - emlékeztem vissza - Én jövök! Igazi a szemüveg amit hordasz? - böktem az említett tárgy felé

- Taláááááááán.... - vigyorodott el

- Ez nem válasz! - vigyorogtam én is

- Nekem az - kacsintott - az én kérdésem jön: Hogyhogy nem a szüleiddel élsz?- tette fel az 5000dolláros kérdést mire lehervadt a mosoly az arcomról. Egy kedves néni lépett ki a velünk szembeni ajtón és a nevemet olvasta fel. Én következtem. Felálltam, de még hátra fordultam és Felixre néztem

- A szüleim meghaltak - mondtam ki, majd besétáltam az ajtón

Mikor kijöttem, a fiúnak már korán sem volt olyan j kedve mint azelőtt. Semmi baj nincs a fejemmel, meg ilyesmi, de 1 hétig nem mehetek suliba, mert egy kisebb ütéssel is elbaszódhat a helyzetem. Otthon kell maradnom, ki se mozdulhatok. Faszaaa. Az egész hazafele vezető úton full kussban koptattuk a betont. Frusztráló volt. Nem is bírtam ki.

- Ember! Figyelj már! - mondtam kicsit hangosabban - 3 éves voltam. Nem is emlékszem rájuk. Nem tudhattad. Ennyi! - Fogtam meg a vállát, hogy megálljon - ez engem egyáltalán nem ráz meg. Semmit nem érzek. Csak hirtelen jött a kérdésed - mosolyodtam el - neee szontyizz beee! - kezdtem el nyávogni, majd megöleltem. Londonban az utca közepén ölelkeztem egy helyes sráccal. Ezt is pipálhatom a bakancs listámon! 

Mikor hazaértünk elköszöntünk egymástól, én bementem a lakásba, a fiú pedig hazaindult. Az ágyamba bebújva felhívtam keresztanyáékat, elmeséltem, hogy tesi közbe fejre estem, de jól vagyok. Mikor letettem egy messenger ablak ugrott elő. Peter bocsánatot kért amit tett. Nem direkt csinálta, természetesen megbocsájtottam neki. Mondjuk azt mondtam, hogy a hazugság miatt engesztelés jár! Amúgy Peter tök jó fej volt. Nem tudom mi volt vele reggel. Jó nagy szarba kerültek. Peter valamit még írt, de nem lehetett fontos, mert elnyomott az álom.