Nem tudom, miért hagytam abba az írást. Komolyan! Nem könyvet írok, hanem naplót vezetek. Nem kell a fordulatnál abbahagyni... MINDEGY. Here I am. Talán minden bejegyzéshez oda kéne írnom a dátumot, hogy mindenki képben legyen. Igen. Ez lesz! Ez jó. De csak a következő fejezettől^^ Szóval, folytassuk:
A csók, nem hiszem, hogy úgy sikerült, ahogy ő tervezte. Nem futottam el, nem téptem ki a hangszálait a száján keresztül idegességembe, amiért lekapott. Egyszerűen csak lesokkoltam, és nem reagáltam. Az istennek sem nyitnám ki a számat. Tudom, hogy megint rábasznék. Életemben egyszer csókolóztam, akkor is átbasztak. Szerintem érthető, miért nem hiszek most neki. Kissé csalódottan vált el tőlem a srác, intett egyet majd elsétált. Hirtelen kaptam észbe, beszaladtam a lakásomba és az ágyamba vetettem magam. Gondolkodtam, hogy megfojtom magam egy párnával, de aztán rájöttem, hogy az lehetetlen, és amúgy is, mivel tegnap volt itt a kereszt szüleim valakije, csekkolni élek-e ezért majd csak kb. csütörtökön jön megint (ugyanis ma kedd van). Csütörtökre több mint valószínű, hogy elkezdenék bomlani, és baromi büdös lennék.. Nem szeretnék büdös lenni.... Mindegy ezt az ötletet elvetettem. Az ablakhoz mentem, majd előhalászva a táskából egy cigarettát, rágyújtottam. Lassan, kiélvezve a pillanatot szívtam el azt a maradék egy szálamat, ami még maradt. Őszintén, itt nem tudom, hogy tudnék másikat venni, ugyanis 18 év alatt lehetetlen egyedül hozzájutni. Egy picike csikket hagytam csupán, amit összenyomva dobtam át a párkányon. Lehet felelőtlenség, ugyanis fejbe is vágatok vele bárkit, és egy szikra segítségével lángra kaphat... na mindegy. Ennek igen csekély az esélye. Megfordultam, és visszasétáltam az ablaktól. Tanulnom kell, ők valamivel előrébb járnak nálam. Mielőtt belekezdhettem volna a tanulásba, felnéztem facebook-ra. Egy pár ember ismerősnek jelölt. Felix, Kurt, Peter, Luis (ők azok akikről írtam is) és még egy pár lány is jelölt: Abbie Young, Becky Silverman, Dorie Hill, Jina Cook és Mona Bell
A profilképük alapján lehet nem olyan borzalmasak. Mondjuk Becky-től egy kicsit féliek... A szőkéktől félek. Eddig az összes szőke "ismerősöm" átbaszott. A laptopomat lecsuktam, majd a könyvek felé telepedtem. Hm... fizika, matek, és angol. A matekot hagytam utoljára, mégiscsak az a legnehezebb... 3 óra alatt megtanultam mindent, ezért a megmaradt szabadidőmben összemontázsoltam egy pár képet, hogy ide be tudjam ragasztani. A lányok vannak rajta, akik bejelöltek. A profil képüket szedtem le a gépemre, és raktam össze.
Annyira nem megy nekem ez a naplóírás, szent isten. Írok-írok és nem haladok sehova sem. És még éhes is vagyok, fasza. Akkor... most én be is fejezem ezt a napot. Holnap megint írok. Megyek csinálok valami kaját magamnak-.-
Szeptember 2.
Reggel tök frissen ébredtem. Ez fura. Általában olyan kómás vagyok mint egy maszületett kismacska. Rendbe szedtem magam, smink, haj, ruha és már indultam is. Tegnap este amúgy felhívtak kereszt anyuék, hogy minden okés-e. Hát... minden okés. Amúgy a ruhaösszeállításom egész jól sikerült már amennyire sikerülhet azzal a maroknyi ruhával, amivel rendelkezem.
Amúgy, akármilyen szánalmasnak is tűnök... mi az hogy tűnök? Vagyok! A suliba vezető úton, végig azon imádkoztam, hogy nehogy összetalálkozzak Cintiával... Nem szimpi a csaj, de ez gondolom érthető. Jujj, én feledékeny! Nem is mondtam, hogy ki a padtársam! Mona Bell. Igen, a vörös aki bejelölt faceen is. Amúgy ő az egyetlen, akivel beszéltem az 5 lány közül.Szimpatikus, és nagyon-nagyon tetszik a neve. Mona Bell. Legszívesebben ezt a nevet adnám a gyerekemnek is... De ahhoz az egyik szülőének "Bell" vezetéknevűnek kell lennie. Szent isten, miken nem gondolkodom így 16 évesen. Tökre hülyének érezhettem magam, mire átléptem a suli küszöbét. Sebaj! Lesz ez még így se! Egyenesen a terem felé vettem az irányt. Talán kissé túl sietősen is, ugyanis megint nekiütköztem valakinek.
- Na baszki! - nyögtem a földön ülve
- Én is azt mondom - nyúlt felém egy kéz
- Felix?! Eskü nem direkt csinálom - mentegetőztem nevetve
- Kár... pedig igazán imponáló volna - vigyorodott el kisfiúsan
- Aha... - húzattam fel magam - de amúgy... bocsi. Valahogy nem megy nekem ez az odafigyelés - vakartam meg a fejemet
- Bekísérlek a termedbe, nehogy kárt tegyél valaki másba is - karolt át
Röhögve mentünk be a terembe, ahol csak Peter volt benn és Jina. Peter láttán teljesen elkomolyodtam, és elvörösödtem. Peter vigyorgott, majd a padjától felállva elénk sétált.
- Hmm... mit csináltok ti itt kettecskén? - nézett rám kissé számonkérőn
Mégis mit csinálnánk? Ennyire félreérthető?
- Neked ahhoz semmi közöd, tesó! - nevetett fel Felix
- Óh biztos vagy te abban? - kapcsintott, mire Felix elengedett
- Mit csináltatok? - nézett ránk idegesen
- Nyugi, bró! Csak smároltunk! Mivan, ő a húgod? - röhögött fel, engem magához húzva
Én próbáltam megszólalni, minden erőmmel próbálkoztam. Le voltam sokkolva. Miért hazudik? Jó, félig igaz.. DE én nem csókolóztam vele. Csak ő velem. Valamennyire. Annyira jó volt a tegnap! Nehogy már ennyitől el legyen rontva életem ezen szakasza!
- Smároltatok? - hüledezett - Igaz ez? - nézett rám reménnyel telt szemeivel. Azokkal a gyönyörű csokoládé szemekkel Peternek kék szeme van, pont mint Leonnak. Leon, aki megcsókolt csak azért, hogy a két szőkeségnél még jobban bevágódjon. Átbaszott, összetört, megsemmisített. Még most is hallom a nevetést. Hárman nevettek... rajtam. Rajtam, Heidy Parkeren. A szürke kisegeren, aki inkább volt fekete bárány mint tömegcikk. Mérges lettem. Mérges lettem azokra a kék szemekre. Miért ismétlem ennyiszer a szavakat? Mégsem tudtam megszólalni. Egyszer csak egy kezet éreztem meg alkaromon. Hátrakaptam a fejemet. Jina fogta az említett testrészt, és kezdett el rángatni. Nem értettem miért. Én nem is figyeltem mi történik, de akkor a két srác egymásnak esett. Felsikítottam. Mi történt? Ennyire elbambultam. Egy idióta hárpia vagyok! Csak a bajt hozom az emberekre. Tennem kell valamit. Nem hagyhatom. Jina is csak riadtan figyelte az eseményeket. Ő sem mozdult. Megértem. Egy kicsit volt magasabb nálam, és természetesen lány. Egy lány nem ugrik oda két fiú közé szétszedni őket. Legalábbis egy normális lány nem. Kitéptem a kezem Jina szorításából és a fiúk felé rugaszkodtam. Jina felordított, hogy hagyjam őket, de nem hallgattam rá. Mikor oda értem a két verekedőhöz megpróbáltam szavakkal leállítani őket, de nem sikerült. Peter épp nekilökte egy padnak Felixet. De Felix is rendesen küldte Peternek... Anyám! Jajj Mamika, ha most hallasz, légyszi állítsd le ezt a két idiótát! Köszi. Nem történt semmi. Pont mint gondoltam. Hirtelen a két fiú közé ugrottam, de Peter kezében már benne volt a lendület, és arcon ütött. Hirtelen megszédültem, majd a földön találtam magam. Az ütés helye égett és nagyon durván lüktetett. Felix üvöltését hallottam, majd Jináét. Úgy éreztem magam mintha a víz alatt lennék. Nem, nem az arcomra kapott ütés miatt (az csak fáj) hanem az erős lendület miatt ahogy a koponyám csattant a terem padlóján. Átadtam magam a sötétségnek.
Tompa hangokat, és még semmit mondóbb fényeket érzékeltem csupán. Lassan nyitottam ki a szememet, ugyanis a fény borzalmasan esett. Egy fehér fémágyon feküdtem, körülöttem szintén fekete vitrinek tele gyógyszeres dobozokkal.
- Felébredtél? Jól vagy? - tette fel sorban a kérdéseket.... Felix?!
- Nem, még nem vagyok ébren - mosolyodtam el halványan - és.. aszem' jól vagyok. Nem haragszol? - váltottam át megbánós hangra
- Ugyan! Ha te boldog vagy én is - mosolyodott el - csak... Peter eléggé gyorsan halad a kapcsolataiban... - nézett mélyen a szemembe
- Nem vagyunk együtt! - rántottam meg a vállamat - ő csókolt meg... - nevettem fel - de kösz az aggódást - veregettem meg a kezét - egy kérdés: Mi történt? Mi történt miután ez történ? Hány óra van?
- Ez nem egy kérdés volt, de válaszolok, ha aztán én is tehetek fel egy kérdést! - nézett rám - szóval: Miután okosan közénk vetetted magad, és Peter megcsapott a földön landoltál, ahol beütötted a fejedet és kiütötted magad. Jina szólt egy tanárnak, én idehoztalak, aztán már mentem is az igazgatóiba. Osztályfőnökit kaptunk és egy hét eltiltást. Amúgy 11 óra van - mosolyodott el kisfiúsan
- Egy hét eltiltás? - hüledeztem - Annyira idióta vagy - csaptam meg a vállát - amúúúgy.... Ezek szerint több mint 3 óráig ájultan feküdtem? - kérdeztem inkább magamtól mint tőle - Jujj, most látom! Neked kicsattant a szád - kerekedett el a szemem - és ez mind az én hibám! Meg a hülye "nem beszélek" szarságomé! - löktem a párnának a fejem, mire felszisszentem a fájdalomtól. Hát, szép kis púpom van annyi szent
- Nem vészes - nevetett fel - ellenben a fejed lehet az - jött közelebb, hogy megérintse a buksimat. Megsimította majd megállapította, hogy nagyon hard, hogy mennyire kiemelkedik, mire felnevettem. A fejemről az arcomra csúszott a keze, és mélyen a szemembe nézett. A szája felém közeledett, már csak pár centi volt köztünk. A szívem hevesen dobogni kezdett, a fülem égett, ez jelezte, hogy bizony paprika-vörös vagyok. A fejemet elöntötte egy fura vattacukros köd, aminek köszönhetően csak a száját láttam. A száját ami csak nem hagyta abba a közeledést. Jajj lett volna csak egy kicsit gyorsabb! UGYANIIIS egyszer csak kicsapódott a szoba ajtaja és gondolom az iskoladoki lépett be rajta. Nem zavartatva magát jött oda hozzám. Addigra persze Felix már elugrott tőlem, de csak akkor nem látta meg az előző jelenetet ha nem akarta. Megnézte a fejemet, gondolom nem elsőre, és egy papírt a kezébe véve felírt rá valamit. A mellettem ülő fiúra néztem aki lehajtott fejjel tanulmányozta kezeit. Kínosan néztem fel a nőre, aki végre kibújt a papír mögé, és mosolyogva nézett rám
- Nem fogok hazudni! - kezdte - nagyon csúnya a fejed. Mindenképp menj el az orvosodhoz, hogy onnan elküldjenek egy beutalóval a kórházba. Nem kizárt, hogy az ütés következtében egy vérrög keletkezett az agyadban, ami nyomhatja a koponyádat és ez... Hát... igen - fújta ki a levegőt - ezek az esetek nagytöbbségben halálhoz vezetnek - nevetett fel. Mivan? Ez teljesen normális?
- Öhm... értem. Az a baj, hogy egy hete költöztem ide és nem hinném, hogy van háziorvosom... - húztam el a számat
- Pedig azt mindenképp meg kéne nézetni még ma... egy pillanat, megkérdezem, bemehetsz-e csak így a kórházba - kapta fel a telefont. Bemehettem.
- Te! - nézett Felixre - elkíséred, most! - mutatott rám
- Úgy terveztem - forgatta meg a szemét
Eléggé csendben telt az utunk. Egyikőnk sem szólt egy szót sem. Szerintem pont így volt jó. Nem nagyon akartam a bent történtekről beszélni. Nem bízok az emberekben. Benne sem kéne. Mi van ha csak szopat? Mi van ha csak szívat? Mi van ha úgy járok vele, mint Leonnal. De mégis. Ha nem jön be a nő, gondolkodás nélkül megcsókolom. Milyen egy idióta vagyok én? Egy parkon mentünk keresztül. Egész szép volt. Nem is tudtam, hogy itt van park. Mindig tanul valamit az ember. A fák szép zöldek voltak. Sehol egy kiszáradt bokor, vagy fűcsomó. Minden tökéletesen zöld színű volt. Középen egy kis patak csordogált, amin egy hídon keresztül lehetett átjutni. Tök ötletes. Feldobja az egészet. Fagyiskocsik, hodtdogosok. Minden ami kell. Hm, ma még nem is ettem.
- Kérsz egy hotdogot? - nézett rám hirtelen
- Aha - vontam vállat
- Király. Éhen döglök! - röhögött fel, majd elindult a kaja felé. Én egy padra ültem, hogy aztán ott megehessük a kajánkat. Hamar meg is kaptam az adagomat. Hm, nem is tudom mióta nem ettem már ilyet. Miután megkajáltuk, már nem álltunk meg. A kórházban aztán (miután felvették az adataimat) 2 órán keresztül vártuk, hogy valaki végre megröntgenezze a buksimat.
- Felelsz vagy merszezzünk! - vetette fel az ötletet hirtelen Felix, aki már kb. halálra unta magát
- Nem fogok egy kórházban merszezni! - ellenkezdtem
- Akkor felelsz vagy felelsz? - nézett rám kiskutya szemekkel
- De csak mert elkísértél. Kezdj! - adtam be a derekamat
- Oké. Szóval.... miért költöztél ide? - tette fel a kérdést mire vállat vontam
- Engem is hirtelen ért. Szülinapomra kaptam ezt a hatalmas ajándékot. Nem nagyon bírtam Bristolt. A keresztszüleim pedig tudták ezt. És... itt vagyok. Én jövök! Te itt születtél?
- Bristolból jöttél? Érdekes. De amúgy, nem. Én is csak ide költöztem. 1 éve amúgy, Én voltam az új fiú a 10. osztályban - nevetett - A keresztszüleiddel éltél?
- Hú Sherlock! Ez aztán a jó eszmefuttatás - ütöttem a vállába - igen velük és az uncsitesóimmal - emlékeztem vissza - Én jövök! Igazi a szemüveg amit hordasz? - böktem az említett tárgy felé
- Taláááááááán.... - vigyorodott el
- Ez nem válasz! - vigyorogtam én is
- Nekem az - kacsintott - az én kérdésem jön: Hogyhogy nem a szüleiddel élsz?- tette fel az 5000dolláros kérdést mire lehervadt a mosoly az arcomról. Egy kedves néni lépett ki a velünk szembeni ajtón és a nevemet olvasta fel. Én következtem. Felálltam, de még hátra fordultam és Felixre néztem
- A szüleim meghaltak - mondtam ki, majd besétáltam az ajtón
Mikor kijöttem, a fiúnak már korán sem volt olyan j kedve mint azelőtt. Semmi baj nincs a fejemmel, meg ilyesmi, de 1 hétig nem mehetek suliba, mert egy kisebb ütéssel is elbaszódhat a helyzetem. Otthon kell maradnom, ki se mozdulhatok. Faszaaa. Az egész hazafele vezető úton full kussban koptattuk a betont. Frusztráló volt. Nem is bírtam ki.
- Ember! Figyelj már! - mondtam kicsit hangosabban - 3 éves voltam. Nem is emlékszem rájuk. Nem tudhattad. Ennyi! - Fogtam meg a vállát, hogy megálljon - ez engem egyáltalán nem ráz meg. Semmit nem érzek. Csak hirtelen jött a kérdésed - mosolyodtam el - neee szontyizz beee! - kezdtem el nyávogni, majd megöleltem. Londonban az utca közepén ölelkeztem egy helyes sráccal. Ezt is pipálhatom a bakancs listámon!
Mikor hazaértünk elköszöntünk egymástól, én bementem a lakásba, a fiú pedig hazaindult. Az ágyamba bebújva felhívtam keresztanyáékat, elmeséltem, hogy tesi közbe fejre estem, de jól vagyok. Mikor letettem egy messenger ablak ugrott elő. Peter bocsánatot kért amit tett. Nem direkt csinálta, természetesen megbocsájtottam neki. Mondjuk azt mondtam, hogy a hazugság miatt engesztelés jár! Amúgy Peter tök jó fej volt. Nem tudom mi volt vele reggel. Jó nagy szarba kerültek. Peter valamit még írt, de nem lehetett fontos, mert elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése