6. bejegyzés

Kedves Naplóm!

Szeptember 3.

Olyan jó volt, amikor reggel a madarak énekére nyitottam ki szemeimet. Friss levegő illata keringett körülöttem, szinte arra kért táncoljak vele. Felültem és egy mély lélegzetet véve kinyújtóztam. Semmi fáradságot nem éreztem. Egy újabb csodás nap vette kezdetét. Aha, jó  vicc!  Harmadjára nyomtam be a szundit, de még ezután sem volt ínyemre a felkelés. Tudtam, hogyha most nem ülök fel, kilencig biztos nem fogok kilépni a szobámból. Várjunk csak! Hiszen nem is kell suliba mennem. Szent isten, én idióta. Áhhhhhhhhg ilyen nincs - gondoltam. Nyugisan csuktam be a szememet és adtam át magam az álmok világának. Nem álmodtam semmi, vagy ha mégis, akkor kiverte a fejemből a csengő monoton, és végtelen hangja. Elképzelésem sem volt ki lehet az. Lassan vánszorogtam ki a szobámból, az ajtó felé. Ott aztán elfordítottam a kulcsot, és kitártam az előbb említett nyílászárót. Peter állt előttem, Egy pamutnadrágot viselt és Hollister pólót. A kezében két papírpoharat tartott.
- Szia! Hoztam neked k... - nem tudta befejezni, ugyanis hirtelen megszakítva a szemkontaktust lejjebb nézett.
- Óh basszameg! - eszméltem fel hirtelen
- Szívesen - nyalta meg alig észrevehetően szája sarkát a fiú, mire elvörösödtem
De hogy mi is történt? Az, hogy melegem volt, ezért egy bugyiban és egy elég rövid atlétában tértem nyugovóra. Az történt.
- Mit keresel te itt? - mondtam kissé talán hangosabban a kelleténél
- Írtam, hogy jövök. Pontosabban kérdeztem, hogy jöjjek-e de te nem válaszoltál ezért aztán jöttem. Hallgatás beleegyezés - vigyorodott el - de amúgy figyi, ha szeretnéd itt is maradhatunk. Nem vagy túlöltözve? - nézett végig újra rajtam
- Nem vagy te túl bunkó? A kávét köszönöm - vettem el a poharat - Most pedig... Bye, Freilos,до свидания, Sajonara - köszöntem el minden nyelven, majd becsuktam előtte az ajtót. A szobámba mentem és rendesen felöltöztem. Egy fekete cicanadrágot választottam és egy félvállas felsőt. Hmm kényelmes. A konyhába csináltam magamnak reggelit, hogy azzal meg tudjam inni a kapott kávét. Jajj de jó, hogy üres a hűtő - gondoltam. Elővettem két kis szelet kenyeret, sajtkrémet és epret. Kész is a "nem annyira jó, de nem rossz" reggelim. Kép? Kép!

Miután elég hamar sikerült betermelni a művemet, elmostam a tányért, magamhoz vettem egy kis pénzt és vásárolni indultam. Kiléptem az ajtón, és Petert találtam magam előtt. A lépcsőn ült és engem várt. Mikor megpillantott elvigyorodott és elém állt. 

- Felöltöztél - állapította meg - hová megyünk? - indult velem együtt lefelé 

- Én vásárolni. Te.... haza? - kérdeztem

- Vagy veled vásárolni - kacsintott, mire én csak sóhajtottam 

A bolt a lakásomhoz nem volt messze, de nem is volt olyan rossz, hogy velem jött Peter. Legalább segített cipekedni. Vagyis csak ő cipekedett. Társalogtunk az élet nagy dolgairól, és arról, hogy drágább lett a tej. Ja. Amúgy Peternek eredetileg szőke haja van, de azt nem szereti ezért inkább festeti. Imád gördeszkázni, egyszer el is tört egy ugrás közben a lába. Azóta már javított a technikáján. Van egy bátyja és a szülei elváltak. A bátyja amúgy 20 éves. Inkább őt hagytam beszélni. Magamról csak alapdolgokat árultam el. Mégsem ismerem még annyira, hogy megosszam vele a TAJ számom. Mikor a lakásom elé értünk berakta a cuccokat a konyhába, és már távozni is készült. Az igazat megvallva élveztem a társaságát ezért marasztaltam. Elég könnyen rá lehetett venni a dologra. Csináltam pattogatott kukoricát és leültünk megnézni valami filmet. Az akasztófára esett a választásunk. A film maga amúgy kiszámítható volt, de mégis... ez a kézikamerás megoldás nagyon parássá tette. Minden ijesztő résznél felsikkantottam, a mellettem ülő srác pedig kinevetett. Ellenben volt benne egy rész, ahol annyira meglepődötten beijedtem, hogy Peternek ugrottam. Értsd: konkrétan a nyakát átkarolva borultam rá. Ezen a gesztuson ő is meglepődött, de óvatosan elkezdte simogatni a hátamat. Hatott. Nem voltam utána annyira beijedve. Vagy a zavartságom elvette a figyelmemet a filmről... meglehet. Miután vége lett ennek a borzalomnak és összeszedtük a széthullott kukoricát a bejárati ajtóhoz mentünk. A vendég távozik. 

- Tudod... jól éreztem ma magam - mondta még mielőtt kinyithattam volna az ajtót

- Én is jól elvoltam - mosolyodtam el barátságosan

- Ismétlés? - kacsintott

- Ki nem hagynám - nevettem fel, mire ő is nevetni kezdett

Nemtudom miért, de nem tudtam abbahagyni ezt a tevékenységet, és szemmel láthatóan ő sem. Így nevetve, könnyezve nyitottam ki a bejárati ajtót ahol... ahol megláttam Felixet. Éppen akkor fordult rá a lakással szembeni lépcsőre. Felfelé tartott, és ő is meglátott. Aztán a mellettem álló fiút is meglátta. Na ez már nem volt olyan jó, főleg mert konkrétan sírva nevettünk... min is? A semmin. Vártam, hogy egy lenéző pillantás kíséretében megfordul, és elmegy, de nem így történt. Továbbra is folytatta felfelé útját. Még talán gyorsított is a tempón. Mikor elénk ért ránk nézett. Addigra már csak egy kis mosoly bujkált a szánk sarkán. Peter felém fordult, megölelt majd távozott. Őszintén szólva kedves volt tőle, mert én nem tudtam volna hogyan reagálni. Mikor a srác már a látóteremen kívülre esett, Felixre néztem.

- Hát te? - kérdeztem

- Gondoltam unatkozol egyedül a fejeddel... ezért jöttem ide. Bár, mostmár látom, hogy nem unatkoztál. - vigyorodott el, amitől kirázott a hideg 

- Bejössz? - ajánlottam fel - nem túl szerencsés egy lépcsőházban beszélgetni - vontam vállat

- Oké, bemegyek - adta meg (elég könnyen) magát

A szobámba mentünk, ott telepedtünk le a szőnyegemre. Még jó, hogy elég puha. Peter egyébként szürke farmert viselt és kék pólót. Most is rajta volt a fekete keretes szemüvege. Igazán jól mutatott ebben a szerelésben. A haja tökéletesen be volt lőve, még az enyémhez alig nyúltam reggel. Semmi gáz!  

- Szóval, figyelj. Elég sokat gondolkodtam, úgy mindenen, és arra jutottam - kezdte - hogy tökre bejössz meg minden, és esetleg nem lehetne-e folytatni, amit az orvosi szobában elkezdtünk? - mosolygott 5 éves módjára, neked pedig elakadt a szavam

- Khm... - szedtem össze magamat - 3 napja ismerjük egymást. Egy felső megvételén többet gondolkozom, nem hogy egy ilyen dologban.... - nevettem fel kínomban - Nem ismersz, és én sem téged. 3 napja Felix. 3 napja! Ja, és még valami! Mielőtt idejöttem... Mindegy! A lényeg, hogy nem bízom meg az emberekben ilyen könnyen! - fakadtam ki 

- Szóval nem érzel irántam semmit? - mosolyodott el

- Nem érzek eleget. Nem vagyok az a "csapjunk bele, majd lesz valahogy" fajta - rajzoltam nyuszifület a levegőbe

- Megmutatom, hogy nem kell több nap ahhoz, hogy megszeress tárgyakat,dolgokat, és rá fogsz jönni, hogy az embereket is igazán könnyen meg lehet szeretni! - pattant fel hirtelen - Bennem megbízhatsz, sosem ártanék neked! - segített fel engem is - Nem tudom mi volt az előző sulidban, de tuti, hogy nem történne meg itt veled mégegyszer! Ezt garantálom. - fejezte be monológját

- A barátságnál nem ígérek többet. Ja és még valami... ne garantálj olyat amiről nem is tudsz semmit! - lettem egy kicsit ideges 

- Akkor mondd el. - alkudozott

- Soha - szegeztem a földre tekintetemet  

- Soha ne mondd, hogy soha! - kacsintott 

A beszélgetést megszakítottuk, és inkább úgy gondoltuk, főzünk valamit. Ja! Főzünk. Hamar kiderült, hogy egyikünk sem egy konyhatündér. De van egy specialitásom. Kevés dolog is kell hozzá, és tápláló. 12 perc múlva már kész is lett a remekművem. Kiborítottam egy tányérra, raktam hozzá kanalat és kivittem az étkezőbe. 

- Voilá - tettem le a tányért

- Ez... mi is? - kérdezte szórakozottan 

- A specialitásom. - vigyorogtam - 9 perces szarvacska tészta 

- Hozok hozzá kechapot! - emelte fel a hüvelykujját

Miután rányomta a fél flakon szószt, leült és enni kezdtünk. 

- Figyelj! Én tényleg kedvellek! - nézett rám az étkezés közepe táján

- Én is! Na és? A kedvelés még nem "Szerelem" Inkább egyél! - mutattam a tányérra, mire ő lemondóan megrázta a fejét. Éljen! Feladta. - Amúgy is bomlanak utánad a csajok! Kezdve Cintiával. Igazán szép! - kezdtem érvelésbe. Komolyan azt a csajt kellett felhoznom aki majdnem megtépett? 

- Ja. Elég sokan BOMLANAK utánam - emelte ki a szót - De egy idő után ez idegesítővé válik! Tudod mikre képesek? Direkt fellöknek a folyosón! - mesélte, mire kicsit elkomolyodtam - tudom, hogy nem direkt csináltad - nevetett - Hallod, szeretnék mutatni egy helyet. Jössz? - kacsintott 

Elgondolkodtam, hogy menjek-e vagy sem, de úgy gondoltam, csak nem akar megölni ezért vállamat megvonva belementem. Elborult az ég, ezért átöltöztem. Felvettem egy farmert és mellé egy kapucnis pulcsit. Bizonytalanul zártam be magunk mögött az ajtót, és indultam le az utcára. A ház előtt egy grafit szürke kétszemélyes autó állt. Meglepetésemre Felix a zsebéből elővett slusszkulccsal könnyedén kinyitotta. Vonakodva foglaltam helyet a hatalmas bőrülésben. Furdalt a kíváncsiság, hogy hova megyünk, de egy ideig nem mertem megkérdezni. Magam sem értem miért. 

- Basszameg! Hova viszel? - böktem ki végül, mire Felix felnevetett

- Meglepetés. - mondta egyszerűen, egy pillanatra rámnézve

- Oké... - törődtem bele a sorsomba, és inkább kipillantottam az ablakon

A levegő egyre csak hűlt, és egyre sötétebb is lett. Fák közt haladtunk. Gyér volt a forgalom, kb. 5 percenként haladt el mellettünk egy-egy autó. Nem ismertem ezt a környéket. Jobban mondva egyik környéket sem ismerem. Fogalmam sem volt hova tartunk és egyre jobban izgulni kezdtem. Hirtelen a fák eltűntek és egy sivár pusztaság került elém. Egy éles kanyar után Felix lefékezett egy vaskapu előtt. Kiszállt, majd nekem is kinyitotta az ajtót. Megdöbbentem  azon amit láttam. Egy hatalmas elhagyatott épület előtt álltunk. Az ablakai kitörve a falai szürkék. Talán leéghetett a múltban vagy valami hasonló. Megrökönyödve néztem Felixre aki jóízűen felröhögött. 

- Meg fogsz ölni? - kérdeztem visszafojtott hangon

- Mivan? - röhögött fel - dehogy öllek! Gyere - fogta meg a kezemet és húzni kezdett

A vaskapu már fel volt feszítve, ezért könnyen be tudtunk jutni a telekre. Az épület mögé mentünk, egy ajtóhoz. Az ajtó könnyedén nyitva volt, ezért egy szempillantás alatt bent találtam magam az épületben. Dohos penészszag terjengett bent. A kék virágos tapéta omladozott és a padló csempéje is helyenként hiányzott. Rémisztő volt. Tiszta horror story feeling, 

- Mi volt itt régen? - kérdeztem még jobban szorítva a fiú kezét

- Elmegyógyintézet - mondta egyszerűen - mindig ide járok ha magányra vágyom. Mostmár te is jöhetsz amikor akarsz. Járd be, fedezd fel. Jó hely!

Felix megmutatta a földszintet. Be kell vallani, tényleg elég hangulatos ez az egész... Mondjuk nem hiszem, hogy magamba valamikor is ide akarok majd jönni. Egy ideig azon kattogott az agyam, hogy Felix biztosan tervezett dolgokat, hogy miket csinál itt velem, és minden pillanatban vártam, hogy a falhoz szorítson, de szerencsére ez nem történt meg. Egyszerűen csak megmutatta, miközben beszélgettünk. Amúgy tényleg tűz miatt pusztult le az épület. Leégett az egész. Kb. 2 órát lehettünk bent. Eközben az eső is eleredt, de nem ázott be a hely. Tökre jó. Visszasiettünk a kocsihoz, és Felix hazaszállított. Búcsúzóként pedig szorosan megölelt. Olyan ismerős volt ez a parfüm illat, ami a fiúból áradt... de honnan? Nem törődtem ezzel a gondolattal. Elhessegettem, és bementem. A lakásom ajtaja előtt egy vászonszatyrot találtam

Szia. Tudom, hogy egy hétig nem jössz suliba. Itt van a házi. Remélem segítettem. A címedet elkértem az egyik fiútól. Kopogtam, de nem voltál itthon (gondolom). Holnap is jövök. Jobbulást.  - Mona Bell

Mosolyogva olvastam el az üzenetet majd bementem a lakásba. Most itt ülök a konyhában és írok. Hozzá kéne fognom tanulni, mert ha jövőhéten bemegyek tuti nagyon nagy lemaradással indítok. Mona mindent nagyon jól feljegyzett. Tök profin meg volt csinálva az egész. Köszi Mona!

XO: Heidi